Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.
rólunk

Kik vagyunk és hová tartunk?

Varga Tamás - ügyvezető igazgató

Az XPSR Kft megalapítása óta ügyvezetőként meghatározó szerepet tölt be a vállalkozás életében. A szervezet fejlődésével kapcsolatos célok kidolgozása mellett kiemelten foglalkozik ügyfelei igényeivel.

“A folyamatos kihívásokkal teli gazdasági környezet megtanított arra, hogy kizárólag elégedett ügyfeleink által válhatunk sikeres vállalkozássá és teremthetünk biztos munkahelyet dolgozóinknak.”

varga.tamas@xpsr.hu


Cégünket 2010-ben alapítottuk azzal a szándékkal, hogy ügyfeleink és partnereink igényeit a professzionális módon szolgálhassuk ki az informatika világában.

A mai napig következetesen ezt az utat követjük. Jelenleg nyolc munkatárssal, 200 m2-es raktárral, irodákkal, nagy parkolóval várjuk partnereinket Debrecenben a Vágóhíd utca és a Rigó utca sarkán.

A régió egyik legnagyobb raktárkészletével rendelkező vállalkozásaként állunk az Önök rendelkezésére legyen szó akár új, akár használt-felújított számítógépről, mobil eszközről vagy szórakoztató elektronikai cikkről, webáruházról vagy vállalatirányítási rendszerről.

Vissza a nyitóoldalra
Keressen minket
online megoldások

Professzionális fejlesztési megoldások az Ön igényei szerint.



weboldal készítés
Vállaljuk statikus és dinamikus weboldalak készítését, legyen az egy egyedi készítésű, integrált webáruház rendszer, vagy akár csak egy egyszerű portfólió oldal. Weboldalaink megfelelnek a kor követelményeinek, a legmodernebb eszközökkel fejlesztjük, és mobil eszközökre is optimalizáljuk azokat.
webalkalmazások
Az összetett, külső rendszerekkel is integrált, vállalati környezetbe tervezett webalkalmazások manapság komplex, a puszta webfejlesztésen túlmutató informatikai és fejlesztési ismereteket követelnek meg. Szakembereink segítenek a webalkalmazás-fejlesztés minden fázisában, beleértve az igényfelmérést, tanácsadást, tervezést, és magát a fejlesztést is.
e-kereskedelmi megoldások
Nincs két egyforma célközönség, nincs két egyforma vállalkozás sem. E-kereskedelmi megoldásaink teljes mértékben az Ön egyedi üzleti igényei szerint kerülnek fejlesztésre.
Célunk olyan sikeres webáruházak készítése, amelyek jelentős hasznot hoznak tulajdonosaiknak, előremutató technikákkal és egyediségükkel élen járnak a magyar web fejlődésében.
Teljesen nyitottak vagyunk új üzleti modellek webre való bevezetésére is. Legyen szó akár kis- vagy nagykereskedelmi rendszerekről, mi partnerek vagyunk, nemcsak a fejlesztésben, hanem annak sikeressé tételében is.
  • A mindenkori jogszabályoknak megfelelő, modern online kereskedelmi rendszer
  • Egyedi termékstruktúra
  • A legkülönfélébb fizetési és szállítási módok kezelése
  • Speciális termékszűrés, összehasonlítás és keresés
  • Magasfokú keresőoptimalizáció, vásárlásösztönző és segítő módszerek, fejlett hírlevélkezelő
  • Termékek gyors és hatékony importálása és exportálása
  • Kreatív grafikai arculat
  • Egyszerűen kezelhető, mindenre kiterjedő adminisztrációs felület
profiltisztítás
Az Önről vagy cégéről megjelent nem kívánt webes tartalom eltávolítása a legmodernebb eszközökkel és jogi szolgáltatásokkal. Ez egy napjainkban egyre népszerűbb szolgáltatás ami a PR szempontokat, a keresőoptimalizálást és az internetes tartalom személyiségi jogi vonzatait ötvözi az új kor kihívásainak megfelelően.
tartalomfejlesztés
Ha Önnek nincs kapacitása arra, hogy naprakész, relenáns és igényes tartalommal lássa el ügyfeleit online felületein, mi megoldást tudunk nyújtani a legkülönbözőbb témákban, dinamikus és manuális kezeléssel is. Részletekért keressen minket az oldalon található elérhetőségek egyikén.
domain regisztráció
Vállaljuk domain nevek regisztrációját és fenntartását bármilyen lehetséges végződéssel. .hu domainek 2 évre 3400 Ft-ért, .com és más nemzetközi domainek évi 2950 Ft-tól.
hosting
Képzett szakemberek által folyamatosan karbantartott, 99,9%-os rendelkezésre állású szerverparkunkon PHP/MySQL alapú weboldalak, webalkalmazások üzemeltetését vállaljuk akár 7900 Ft/év-től.
Vissza a nyitóoldalra
Keressen minket
munkáink

Ők már minket választottak.

Vissza a nyitóoldalra
Keressen minket
nagykereskedelem

Számítógépek, mobil eszközök - Minden ami elektronika!

2010 óta, közel négy éve várjuk Önöket kétszáz négyzetméteres telephelyünkön gyors kiszolgálással, amit saját autós illetve futárszolgálatos kiszállítással egészítünk ki.

Nagykereskedésünkben rendkívül széles választékra helyezzük a hangsúlyt, több száz gyártó több ezer különböző termékét találja meg nálunk, ezek nagy részét raktárról szolgáljuk ki Önnek. Emellett kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a mindenkori újdonságok a lehető leghamarabb vevőink rendelkezésére álljanak.

Az XPSR Számítástechnikai nagykereskedés a számítógép alkatrészek mellett mobil eszközökkel (notebook, netbook, tablet, mobiltelefon, ebook olvasó), szoftverekkel, szórakoztató elektronikai cikkekkkel, különböző kiegészítő termékekkel, kellékanyagokkal, és partnerünkön keresztül fehérárúval foglalkozik, így elmondhatjuk, hogy lényegében minden olyan terméket forgalmazunk, ami egy számtástechnikai vagy műszaki üzletben számításba jöhet.

Az XPSR Kft nagykereskedelmi webshopon biztosítja szerződéses viszonteladóinak az árak, a készletek, pénzügyi információk követését és a rendelések leadásához szolgáló online felületet. A nagykereskedelmi webshop az alábbi címen érhető el:

Kiskereskedelmi webáruházak számára fejlesztettük ki azt adatátadási felületet amivel a XML segítségével tudnak a rendelhető készletről információt lekérni.

Amennyiben Ön még nem viszonteladónk, szerződéskötéshez keressen minket az alábbi elérhetőségeken:

Vissza a nyitóoldalra
Keressen minket
it üzemeltetés

Levesszük a válláról az informatikai infrastruktúra fenntartásának terheit!



desktop üzemeltetés
Szolgáltatásunk a vállalati IT infrastruktúra üzemeltetésének terheit veszi át partnereinktől, igénybevételével megoldódik a munkaállomások (kliensgépek) és kapcsolódó berendezéseik – nyomtatók és egyéb perifériák – átfogó menedzsmentje. Biztosítjuk ügyfeleink számítógépeinek és mobil eszközeinek folyamatos felügyeletét, a bennük bekövetkezett hardver-problémák, továbbá a rajtuk futó szoftverek hibáinak elhárítását távoli rendszeren vagy ha szükséges helyszíni kiszállással. A szolgáltatás a szakmai tanácsadást, a szükséges PC- és notebook-konfigurációk beszerzését, a szükséges szoftverkörnyezet telepítését és igény esetén módosítását is tartalmazza.
szerver üzemeltetés
Több éves tapasztalattal rendelkező szakembereink vállalják Windows és Linux szerverek beszerzését, üzembe helyezését és üzemeltetését azok távoli felügyeletével és szükség esetén helyszíni kiszállást is. Szakembereink a meghatározó informatikai technológiákban mély szakmai tudással és tapasztalattal rendelkeznek, így képesek a legösszetettebb informatika rendszerek támogatását is ellátni. A tevékenységüket széles tesztkörnyezetre és információs bázisra tudják alapozni, a legtöbb nagy szoftver és hardver gyártó céggel kiemelt partneri szerződésünk van, mely közvetlen támogatási lehetőséget biztosít részünkre és így ügyfeleink részére is.
rendszerintegráció
Számos cég, intézmény esetén a lefektetett előírások, szabályok, gazdaságossági tényezők vagy “történelmi okok” miatt a meglévő IT infrastruktúra elemei nem módosíthatóak tetszés szerint. Ebben az esetben szükség van arra, hogy az új IT szolgáltatásokat a meglévők mellé, azokkal szorosan együttműködve vezessük be, vagyis biztosítani kell az új szolgáltatások vagy eszközök integrációját a jelenlegi rendszerekkel.
Szakembereink a következő területeken tudnak segítséget nyújtani:
  • A jelenleg használt technológiák, azok integrálhatóságának felmérése
  • Az esetlegesen szükséges komponensek cseréje, adatmigráció biztosítása
  • Az új szolgáltatás bevezetése, kapcsolása a helyi rendszerekkel
  • Az esetlegesen szükséges egyedi fejlesztések elvégzése vagy koordinálása
  • Kapcsolattartás a beszállító cégekkel
  • Integrált rendszerek támogatása
vpn kialakítás
A VPN olyan virtuális magánhálózat, amely nyilvános infrastruktúrán keresztül jön létre. Az interneten keresztül biztonságos kommunikációs csatorna (tunnel) építhető ki az Ön vállalatának telephelyei, vagy egyik számítógépe (pl. egy távdolgozó) és a vállalat központjában működő VPN szerver között. A központ és a telephelyek publikus internet-hozzáféréssel rendelkeznek, azonban egy titkosított adatcsatornán keresztül kommunikálhatnak egymással. VPN segítségével magas rendelkezésre állással és költséghatékony megoldással valósítható meg több telephely egy hálózatba kötése.
  • Kinek ajánljuk a VPN szolgáltatását?
    Azon vállalatok számára, ahol kiemelten fontos kritérium a biztonság és a költséghatékonyság
  • Melyek a szolgáltatás igénybevételével járó előnyök?
    • Nagyon biztonságos
    • Rendkívül költséghatékony
    • Rugalmasan kezelhető (végpontok száma gyorsan bővíthető vagy csökkenthető)
    • Igény szerint testre szabható szolgáltatás.
hotspot szolgáltatás
Vendéglátóipari egységeknek, irodaházaknak manapság már elengedhetetlen a nyilvános, de biztonságos Wi-Fi hálózat biztosítása a vendégek, üzleti partnerek felé. Míg régen az internethozzáférés biztosítása jelentős versenyelőny volt, manapság ennek hiánya versenyhátránnyá lett, mivel a hordozható, okos eszközök térnyerésével mind többen keresik a nyilvánosan hozzáférhető vezeték nélküli internetet. A biztonságos és megbízható Wi-Fi Hotspot kiépítése nagy szakértelmet igénylő feladat. Velünk egyszerűen, villámgyorsan és költséghatékonyan üzemelhet be Wi-Fi Hotspot szolgáltatást, amely:
  • Igény szerint fizetős vagy ingyenes
  • Testreszabott kezdőlapot igényelhet hozzá
  • Biztonságot nyújt vendégei számára
  • Nem nyújt átjárást a saját belső hálózatába
  • Távolról, központilag monitorozható és menedzselhető
voip szolgáltatás
Az Internet Protokoll feletti hangátvitel – elterjedt nevén VoIP, Voice over IP vagy IP-telefónia – a távközlés egy olyan formája, ahol a beszélgetés nem a hagyományos telefonhálózaton, hanem az interneten keresztül folyik. Lényegében egyik hívó fél sem érzékeli, hogy valamelyikük VoIP rendszert használ. Ennek az az oka, hogy a VoIP-ra váltáskor nem feltétlenül változik meg az eddigi hívószám, valamint a teljes telefonálás menete ugyanolyan mint korábban, csak a hangátvitel az interneten keresztül zajlik.
Szakembereink elvégzik:
  • A szükséges eszközök gazdaságos beszerzését
  • A rendszer teljeskörű beállítását
  • Az adminisztratív tennivalókat
  • Az eszközök és az infrastruktúra karbantartását
hálózatok kiépítése és karbantartása
A cégek, szervezetek működéséhez gyakran elengedhetetlen egy jól működő, belső hálózat kialakítása, karbantartása, s azon a céges erőforrások biztosítása. A vállalati hálózatot védeni kell továbbá a külső behatásoktól, és biztosítani kell a szükséges mértékű összeköttetést a külső rendszerekkel és erőforrásokkal, vagy az internettel.
Szakembereink a következőket végzik el:
  • Vezetések és vezeték nélküli belső hálózat kiépítése
  • A hálózati biztonsági előírások kialakítása és implementálása
  • A szükséges hálózati eszközök és erőforrások biztosítása
  • Külső eszközök hálózati elérésének biztosítása, és azok kontrollja
  • Hálózat monitorozása, karbantartási feladatok elvégzése
Vissza a nyitóoldalra
Keressen minket
tanácsadás

Forduljon hozzánk bizalommal az alábbi témák bármelyikével kapcsolatban.


Marketing
Teljes körű online marketing tanácsadás, személyre szabott és a gyakorlatban is használható marketing terv készítése. Facebook hirdetések, Google AdWords kampányok, tervezése és lebonyolítása. Keresőoptimalizálás, linkmarketing, webanalitika, konkurenciaelemzés, előzetes kulcsszókutatás mindez egy kézben. Webergonómia és UX tanácsadás, azért hogy az Ön oldalát ne csak meglátogassák, hanem örömmel használják!
Üzletvitel
Üzleti folyamatok optimalizálása, vállalatirányítási és stratégiai tervezés.
Belső szabályzatok készítése:
  • Cafateria szabályzat
  • Tűzvédelmi szabályzat
  • Munkavédelmi szabályzat
Szerződési és bizonylati rend felülvizsgálás, üzleti kockázatelemzés, konkurenciaelemzés.
Arculat / brandépítés
Milyen egy sikeres cég megnyerő arculata? Mi az ami az Ön célközönségét vonzza illetve taszítja? Az egyszerű logótervezéstől a teljes céges arculatig. a tanácsadástól a kivitelezésig minden skálán számíthat ránk.
Startup támogatás
Van egy jó vállalkozói ötleted, ki akarod próbálni, de nem vagy biztos benne, hogy elképzelésed rövidtávú bevételei fedeznék egy újonnan alapítandó cég költségeit? Keress minket, hogy tanácsaink segítségével a jövőben egy sikeres vállalkozást tudhass magadénak. Vezető tanácsadóink útmutatásával felmérheted leendő startupod piacképességét, finanszírozhatóságát, megvalósíthatóságát is.
IT Audit
Fontos tudni, hogy a költségesen bevezetett IT infrastruktúra megfelel-e a vállalati, a biztonsági és a jogszabályi követelményeknek, és valóban azt nyújtja a cége számára amire Önnek szüksége van. IT audit szolgáltatásunk segítségével megbizonyosodhat erről.
Vizsgálatunk
  • Megfelel a nemzetközi COBIT, ITIL, ISO 27001 szabványoknak
  • Felméri a bevezetett IT biztonsági előírások szintjét
  • Feltárja, hogy a rendszerei megfelelnek-e a bevezetett, és a szükséges előírásoknak
  • Feltárja az IT-biztonsági hiányosságokat
  • Javaslatokat tesz a költséghatékonyság további növelésére
Pályázati
Akár portfoliónkba tartozó termékek és szolgáltatások igénybevételére, akár önálló beruházás megvalósításához segítünk Önnek a forrás előteremtésében és a teljes pályázati projekt életciklusának menedzselésében.
Szolgáltatásaink:
  • projekt optimalizálás a Megrendelő érdekeinek figyelembevételével (forráskombináció, projekttervezés, stb.)
  • pályázati dokumentáció összeállítása
  • kapcsolattartás a pályázati hatósággal, közreműködő szervezetekkel
  • hiánypótlások kezelése (pályázati, Támogatási szerződés megkötése, pénzügyi és szakmai elszámolások)
  • közreműködés Támogatási szerződés megkötésében
  • közreműködés a szakmai és pénzügyi jelentések elkészítésében (Projekt Előrehaladási Jelentés, Zárójelentés (pénzügyi, szakmai), Projekt fenntartási jelentés)
Vissza a nyitóoldalra
Keressen minket
biztonságtechnika

Gépjármű- és személybeléptető rendszerek az Ön egyedi igényei szerint.


Személybeléptetés
Végezzen hatékony felügyelet munkavállalói és látogatói felett, mindezt akár a munkaidő-nyilvántartással is összekapcsolva. Rendszerünk teljes egészében testre szabható így a lehetőségek száma szinte határtalan. A klasszikus rádiófrekvenciás azonosításon felül, elérhetőek a legfejlettebb biometrikus azonosítási módok is, melyekkel a biztonság egy magasabb szintre lép.
  • Biometrikus azonosítás:
    Önállóan, vagy más azonosítási módok kiegészítéseként a rendszer kiemelt biztonsága érdekében.
  • Tenyér-, illetve ujjlenyomat
    Önálló azonosításra is alkalmas módszer belépési pontokhoz telepítve.
  • Arcfelismerés
    Egyéb azonosítási módokhoz kiegészítésként, akár élő kamera képen követve a személyek mozgását.
  • RFID azonosítás
    Személy illetve gépjármű belépési pontokhoz. Tökéletes biztonság minimális hibaarány.
  • Megszemélyesíthető azonosító eszközök, logóval, fényképpel vagy más személyre szóló információkkal ellátva.
  • Titkosított HITAG-2 proximity kártyák
    Névjegykártya méretű nyomtatható felületű RFID azonosító kártyák titkosítható 256 bites memóriával.
  • Egyéb azonosítási lehetőség
    Igény szerint további azonosítási lehetőségek is rendelkezésre állnak: vonalkód, RFID karkötő, kulcstartó.
  • Zónák és belépési időkorlátok definiálása
    Hozzon létre zónákat, határozza meg ki, mikor és milyen területre léphet be, akár egyéni felhasználókhoz akár felhasználócsoportokhoz is.
  • Azonosítók és jogosultságok központi kiosztása diszpécser szoftverünkön keresztül, mellyel egyszerűen megoldható az azonosítók rögzítése, kártyák megszemélyesítése, jogosultságok kezelése.
  • Munkaidő nyilvántartó rendszerhez illeszthető komponensek, melyekkel követheti az alkalmzottak munkában töltött idejét, blokkolhatja a belépést szabadság alatt, adatokat továbbíthat a bérszámfejtés felé.
Gépjárműbeléptetés
Telephelyekre és parkolóházakra is gondoltunk a fejlesztéseink során. Rendszerünk rendelkezik rendszámfelismeréssel, mely akár csatlakoztatható a személybeléptető rendszerhez is. Lehetőség van díjfizetési modul beépítésére mely belépéskor vagy automatából is kiadható. Bérlet kezelés, távozáskori fizetési lehetőség A beruházás rövid idő alatti megtérülést biztosít, függetlenül a beruházás mértékétől.
  • Fizető és ingyenes beléptetés kialakítása
    egyedi igények szerint, munkatárs, vendég, vip beléptetés és díjszámítás.
  • Parkolójegy nyomtatás, számlázás
    belépéskor vagy automatából vonalkóddal ellátva. Bérlet kezelés, távozáskori fizetési lehetőség.
  • Rendszámfelismerés
    Hatékony lehetőség a belépések korlátozására, illetve nagy forgalomú helyeken az áthaladás gyorsítására.
  • Szabad hely kijelzés
    parkolóházak, fizető parkolók, kórházak, közintézmények részére.
Épület bel- és külterület megfigyelés
Mindenki számára fontos az vagyonának megőrzése, ezért ezt a kérdést mi is kiemelten kezeljük. Tartsa szemmel és biztosítsa értékeit a legegszerűbben és legbiztonságosabb módon. Akár 49 különböző pontot tarthet szemmel egy időben, de a rendszerünk csak a lényeget rögzíti így időt és erőforrást takarít meg Önnek.
  • Többféle rögzítési mód
    Optimális erőforrás kihasználás maximális biztonság mellett!
  • Manuális indítás
    központi vezérlőszoftveren keresztül, mellyel mindent kézben tarthat!
  • Folyamatos felvétel
    ha semmiről sem akar lemaradni. Éjjel-nappali megfigyelés és rögzítés melynek csak a tárhely szab határt.
  • Időzített mód
    Állítsa be előre a kívánt időpontokat a hét bermelyik napjára, mindezt úgy hogy Ön határozhatja meg a kívánt rögzítési módot.
  • Mozgásérzékelés
    A rögzítés azonnal indul ha mozgás történik, takarékoskodva a rendelkezésre álló tárhellyel és sávszélességgel.
  • Egyedi jelre induló rögzítés
    A mozgásérzékelésen kívül bármilyen jelre elindulhat a rögzítés legyen az ajtónyitás, üvegtörés vagy egyéb riasztás.
  • Akár 49 kamera élőképének követése egy időben
    Tartson szemmel mindet a különböző videó elrendezéseket lehetővé tevő felületen.
  • Egyszerű esemény keresés a rögzített felvételeken
    Tallózzon kedve szerint a rengeteg szempont alapján rendezhető események közt, akár hetekre viszamenőleg is.
Vissza a nyitóoldalra
Keressen minket
pályázat

„Gyakornokok foglalkoztatása az XPSR Kft-nél”

Kedvezményezett neve: XPSR KFT

A projekt címe „Gyakornokok foglalkoztatása az XPSR Kft-nél”
A szerződött támogatás összege 19 385 944 Ft
A támogatás mértéke 100%

A projekt tartalmának bemutatása

A projekt keretében 6 fő pályakezdő fiatalt fogunk foglalkoztatni számítógépes programozási tevékenységünkben gyakornokként. A projekt során 9+4,5 hónapos foglalkoztatást valósítunk meg a 6 főnek. Célunk, hogy a gyakornokok a program befejezését követően a vállalkozásban maradjanak, és stabil munkahelyet biztosítsunk nekik. A projektbe két meglévő munkatársunkat mint vállalati kapcsolattartót fogunk bevonni, akik több mint 2 év munkatapasztalattal rendelkeznek a cégünknél.

A Projekt megvalósításának kezdete: 2017.09.01.
A Projekt költségek elszámolhatóságának kezdő időpontja: 2017.09.01.
A Projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2018.07.31.

Projekt azonosítószáma GINOP-5.2.4-16-2016- 00880

Vissza a nyitóoldalra
kapcsolat

Keressen minket bátran.

+36 52 479-086 HU - 4027 Debrecen, Füredi utca 34. fszt. 2.
Vissza a nyitóoldalra
partnereink

Kereskedelem - szervíz - támogatás

aceradobeasrockasusdellepsonesethpmicrosoftmikrotiknod32seagate
2024 © Minden jog fenntartva
Vissza a nyitóoldalra